Szabadon dönteni: menni vagy maradni?
Kedves Testvérek!
Napjaink menekülthullámai egy bonyolult és sokrétű jelenségnek a tünetei,
amelynek megértéséhez gondosan elemeznünk kell a migráció egyes fázisait
meghatározó valamennyi szempontot, az indulástól a megérkezésig, beleértve az
esetleges visszatérést is. Azzal a szándékkal, hogy segítsem az erre a megértésre
irányuló erőfeszítést, úgy döntöttem, hogy az elvándorlók és menekültek 109.
világnapjára szánt üzenetemet a „szabadságnak” szentelem, melynek minden
esetben jellemeznie kellene a haza elhagyására vonatkozó döntést.
„Szabadon elmenni, szabadon maradni” – ez volt a címe annak a szolidaritási
akciónak, amelyet az Olasz Püspöki Konferencia néhány évvel ezelőtt elindított,
konkrét válaszként a migráció mai kihívásaira. És ahogy sorra meghallgattam
részegyházakat, megállapíthattam, hogy ennek a szabadságnak a biztosítása
széleskörű és közös lelkipásztori gondot jelent.
„Az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, s ezt mondta neki: »Kelj föl, fogd a
gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert
Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni«” (Mt 2,13). A Szent Család
Egyiptomba menekülése nem szabad döntésből fakadt, ahogy az Izrael népének
történelmét kísérő vándorlások közül sem sok történt önkéntesen. Az
elvándorlásnak mindig szabad döntésnek kellene lennie, de sok esetben nem az,
még napjainkban sem. Konfliktusok, természeti katasztrófák vagy egyszerűen csak
az a tény, hogy saját földjükön lehetetlen emberhez méltó és sikeres életet élniük,
emberek millióit kényszeríti távozásra. Szent II. János Pál már 2003-ban
kijelentette: „a béke konkrét feltételeinek megteremtése a migránsok és menekültek
tekintetében mindenekelőtt azt jelenti, hogy komolyan el kell kötelezni magunkat
az elnemvándorláshoz való jog biztosítása mellett, azaz hogy a saját hazájukban
békében és emberhez méltóan élhessenek” (Üzenet az elvándorlók és a menekültek 90. világnapjára [2004. jan.], 3).
„Magukkal vitték nyájaikat és vagyonukat is, amit Kánaán földjén szereztek. Így
értek Egyiptomba: Jákob és vele együtt egész nemzetsége” (Ter 46,6). Egy súlyos
éhínség miatt Jákob egész családjával kénytelen volt Egyiptomba menekülni, ahol
fia, József biztosította számukra a túlélést. Napjainkban is az üldözések, a háborúk,
az időjárási viszonyok és a nyomor a kényszermigráció legnyilvánvalóbb okai. A
migránsok szegénység, félelem és kétségbeesés miatt menekülnek. Ahhoz, hogy
ezeket az okokat megszüntessük és így véget vessünk a kényszermigrációnak,
valamennyi ember közös elköteleződésére van szükség, kinek-kinek a saját
felelőssége szerint. Olyan elköteleződésre, amely azzal kezdődik, hogy feltesszük
magunknak a kérdést: mi az, amit tehetünk, és mi az, amit nem szabad többé
megtennünk. Arra kell törekednünk, hogy véget vessünk a fegyverkezési
versenynek, a gazdasági gyarmatosításnak, mások erőforrásai kizsákmányolásának
és közös otthonunk pusztításának.
„A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük.
Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget
szenvedtek” (ApCsel 2,44–45). Az első keresztény közösség ideálja oly távolinak
tűnik a mai valóságtól! Ahhoz, hogy az elvándorlás valóban szabad választás
lehessen, arra kell törekednünk, hogy a közjóból való méltányos részesedést, az
alapvető jogok tiszteletben tartását és a teljes körű emberi fejlődéshez való
hozzáférést mindenki számára biztosítsuk. Csak így tudunk mindenkinek esélyt
adni az emberhez méltó életre és a kiteljesedésre személyesen és a családjában is.
Nyilvánvaló, hogy a feladat legnagyobb része a származási országokra és azok
vezetőire hárul, akiknek jó, átlátható, becsületes és előrelátó politikát kell
folytatniuk minden ember, különösen a legkiszolgáltatottabbak szolgálatában.
Ehhez azonban olyan helyzetbe kell hozni őket, amelyben ezt megtehetik, anélkül,
hogy megfosztanák őket természeti és emberi erőforrásaiktól, illetve külső
beavatkozás nélkül, amely kevesek érdekeit szolgálná. Ahol a körülmények
lehetővé teszik a választást az elvándorlás és a helyben maradás között, biztosítani
kell, hogy ez a választás megalapozott és megfontolt legyen, és el lehessen kerülni,
hogy oly sok férfi, nő és gyermek váljon kockázatos ábrándok vagy gátlástalan
emberkereskedők áldozatává.
„Ebben a jubileumi évben mindenki kapja vissza a birtokát” (Lev 25,13). A
jubileumi év ünneplése a kollektív igazságosság cselekedetét jelenítette meg Izrael
népe számára: „Mindenki lehetőséget kapott arra, hogy visszatérjen az eredeti
helyzetébe, a szentév eltörölt minden tartozást, visszaadta a földet, és lehetővé tette,
hogy mindenki ismét Isten népe tagjainak szabadságát élje meg” (Katekézis, 2016.
február 10.). A 2025. jubileumi évhez közeledve jól tesszük, ha emlékeztetjük
magunkat a jubileumi ünnep ezen szempontjára. Az egyes országok és a
nemzetközi közösség együttes erőfeszítésével lehet csak mindenki számára
biztosítani annak jogát, hogy ne legyen kénytelen elvándorolni, azaz annak
lehetőségét, hogy saját hazájában békében és emberhez méltó módon éljen. Ezt a
jogot még nem kodifikálták, de alapvető fontosságú, és garantálásának részét kell
képeznie az államok nemzeti határokon átívelő közös jóért vállalt együttes
felelősségének. Mivel a világ erőforrásai nem korlátlanok, a gazdasági értelemben
szegényebb országok fejlődése valójában attól függ, hogy sikerül-e kialakítani a
népekben a kölcsönös osztozás képességét. Amíg az említett jog nem biztosított –
márpedig még hosszú út áll előttünk odáig –, addig sokan a jobb élet reményében
kénytelenek lesznek elvándorolni.
„Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam,
és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és
meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek” (Mt 25,35–36). Ezek a szavak
állandó figyelmeztetésként csengenek a fülünkbe, hogy a migránsban ne csak
rászoruló testvért lássunk, hanem ismerjük fel benne magát Krisztust, aki az
ajtónkon kopogtat. Ezért tehát, miközben azon dolgozunk, hogy az elvándorlás
mindig szabad döntés alapján történjen, arra kapunk meghívást, hogy a lehető
legnagyobb mértékben tiszteletben tartsuk minden migráns méltóságát, ami azt
jelenti, hogy legjobb tudásunk szerint kísérjük és irányítjuk a migrációs
áramlatokat, falak helyett hidakat építve és kitágítva a migráció biztonságos és
szabályos csatornáit. Bárhogy döntsön is valaki, hogy a jövőjét a szülőföldjén vagy
máshol építi, lényeges, hogy legyen ott egy közösség, amely kész mindenkit
befogadni, védeni, támogatni és integrálni, különbségtétel és kirekesztés nélkül.
A szinodalitás útja, melyre Egyházként léptünk, lehetővé teszi, hogy a
legkiszolgáltatottabb emberekben – és köztük sok elvándorló és menekült
emberben – különleges társakat lássunk, akiket testvéreinkként kell szeretünk és
akikről testvéreinkként kell gondoskodnunk. Csak így, együtt járva juthatunk előre
és érhetjük el közös utunk célját.
Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2023. május 11-én.
Ferenc
IMÁDSÁG
Istenünk, mindenható Atyánk,
add meg nekünk a kegyelmet,
hogy tevékenyen dolgozzunk
az igazságosságért, a szolidaritásért és a békéért,
hogy minden gyermeked élhessen azzal a szabadsággal,
hogy eldöntheti, elvándorol vagy hazájában marad.
Adj nekünk bátorságot,
hogy elítéljük világunk összes szörnyűségét,
és küzdjünk minden igazságtalanság ellen,
ami elcsúfítja teremtményeid szépségét
és elrontja közös otthonunk harmóniáját.
Támogass bennünket Lelked erejével,
hogy közvetíteni tudjuk gyengédségedet
minden migránsnak,
akivel utunkon találkozunk,
s hogy a találkozás és a gondoskodás kultúráját
vigyük mindenki szívébe és minden környezetbe.