Don Bosco

Kedves Látogató!

Don Bosco arc

Erről tájékozódni lehet a www.szaleziak.hu honlapon, de azért itt egy pár sorban másként is utalunk a Fiatalok Atyjára és Mesterére, akit 1934 óta hivatalosan is szentként tisztelünk:

 

Don Bosco a XIX. sz. történelmében

Bosco Szent János személyét több kiemelkedő, sőt világhírű egyéniség méltatta. Ratazzi Urbán, a XIX. sz-ban megalakuló Olaszország híres minisztere “a XIX. sz. legnagyobb csodája”-nak nevezi. G. K. Chesterton, angol regényíró, “A kereszténység gigászi titka” kifejezést használja vele kapcsolatban. Huysmans azt állítja, hogy “Tizenharmadik századi embernek látszott, és senki sem volt nála modernebb”.

“1815-öt mutat a naptár. Alig két hónapja dőlt meg Napóleon száznapos uralma. Piemontban szörnyű éhínség szedi áldozatait […] Bécsben most fejezte be tárgyalásait a Szentszövetség, s görcsösen elfojt minden haladó szellemű mozgalmat, sőt minden alkotmányos megmozdulást is. Aranyozott kocsikban most térnek vissza erről a «táncoló» kongresszusról, amely Itáliát hét államra osztotta” (Lukács 1983, 5).

Bosco János 1815. augusztus 16-án, Olaszország Piemont nevű tartományában, Becchi-tanyacsoport egyik házában született. Szinte nyomasztó szegénység kíséri végig első éveit, amely során elveszíti édesapját. A szegénység későbbi éveiben is elkíséri, és már 12 évesen magának kell megkeresnie a kenyerét. Moglia úr majorjában kitanulja a mezőgazdasági munkát (főként tehenészetet), későbbi iskolaévei alatt pedig, Chieriben beletanul a szabó, a cipész, a pincér, a az asztalos, a kovács sőt a zenész mesterségekbe is. Egyidejűleg szorgalmasan tanult, amelynek intenzitását jellemzi, hogy deres fejjel készült írásában óva inti szalézi fiait, hogy teljes éjszakákat álmatlanul, tanulással (pl. latin és görög klasszikusok olvasásával) töltsenek. Teológiai tanulmányait kiváló eredménnyel végzi a szemináriumban, amely elvégzése után még három éves továbbképzést vállal. Eközben fokozatosan, immár felnőtt fejjel, beavatást nyer kora nagyvárosainak égető szociális problémáiba. Ilyenek voltak a széles körű munkanélküliség, az embertelen munkafeltételek, az utcákon csellengő bandák és a fiatalkori bűnözés, az alkalmas tanulási és az építő jellegű szórakozó helyek hiánya. Látjuk tehát, hogy a társadalmi problémák iránti érzékenysége gyermekkori megtapasztalásokra támaszkodott, felnőtt korban azonban tudatosan törekszik ezeknek a feltérképezésére és megoldására.

Most hallgassuk magát a szentet, melyet abból az önéletrajzából vettünk, amit akkor írt meg, amikor a pápa ráparancsolt, hogy írja meg:

Egy álom

Ebben a korban egyszer álmodtam, és ez az álmom mélyen az emlékezetembe vésődött. Valahol otthonunk közelében egy nagy kertben éreztem magam. Egész csapat gyerek játszott körülöttem. Nevetgéltek, játszottak, de voltak, akik csúnyán káromkodtak. Amint meghallottam a csúnya beszédet, rögtön odaugrottam, és szent haraggal, szóval és ököllel el akartam hallgattatni őket.

Abban a pillanatban megjelent egy szépen öltözött méltóságos úr. Fehér ruhát viselt, és az arca fényesen ragyogott, hogy nem lehetett egyenesen ránézni. Nevemen szólított, hogy vegyem pártfogásba ezeket a gyerekeket, és azt mondta:

– Légy a barátja a gyerekeknek, és vezesd a jóra őket, de nem ütleggel, hanem szelíden, szeretettel. Mindjárt kezdheted azzal, hogy megmutasd, milyen rút a bűn és milyen szép az erény.

Zavarba jöttem és féltem. Mondtam, hogy szegény tudatlan gyerek vagyok. Nem tudok ezeknek a vallásról beszélni. Abban a pillanatban a gyerekek abbahagyták a veszekedést és káromkodást, és az ember köré gyűltek, aki szólt hozzájuk.

Szinte nem is tudtam, hogy mit mondok, azt kérdeztem:

– Ki maga, hogy olyant parancsol nekem, ami lehetetlen?

– Éppen azért, mert számodra lehetetlennek látszik, engedelmességgel és tanulással fogod tudni megvalósítani.

– Hol és milyen eszközökkel juthatok hozzá ehhez a tudáshoz?

– Én adok neked tanítót, ő bölccsé tesz. Nélküle minden tudomány ostobaság.

– Dehát ki maga, hogy így tud beszélni?

– Annak a fia vagyok, akihez édesanyád tanítása szerint naponta háromszor imádkozol.

– Anyám azt mondta, hogy ne találkozzak emberekkel, amíg ő bele nem egyezik. Ezért mondja meg a nevét!

– Kérdezd meg a nevemet az én anyámtól.

Ebben a pillanatban egy szépséges hölgy jelent meg csodálatosan tündöklő köpenyben, mintha csupa csillag borította volna. Miután látta, mennyire zavart vagyok, magához intett. Szelíden megfogta a kezemet és így szólt:

– Nézd!

Akkor vettem észre, hogy a gyereksereg elfutott, helyette kecskék, kutyák, macskák, medvék és egyéb állatok sokasága foglalta el a teret.

– Ez a te területed, itt kell dolgoznod. Légy alázatos, erős és tettrekész. Amit most fogsz látni, azt kell tenned a fiaimmal, ami ezekkel az állatokkal történik.

Amint ismét körülnéztem, a vad állatok helyett csupa kezes báránykát láttam, amelyek vidáman szökdécselve, bégetve ünnepelték azt az embert és az asszonyt.

Ekkor, még mindig álmomban, sírva fakadtam. Kértem az asszonyt, hogy szóljon és mondja meg mit jelentenek ezek a dolgok, mert nem értem. Akkor a fejemre tette a kezét és azt mondta:

– A maga idejében mindent meg fogsz érteni.”

Abban a pillanatban felriadtam, és az álom elszállt.

Kábult voltam, a kezem fájt és az arcom fájt a kiosztott és elszenvedett ütésektől. Az álom csodálatos embere és asszonya, valamint az elhangzott mondatok annyira eltöltötték az elmémet, hogy már nem tudtam visszaaludni.

Reggel, haladék nélkül el akartam mondani az álmomat. Először a testvéreimhez szóltam, akik egyszerűen kinevettek, de anyámnak és nagyanyámnak is elmondtam. Mindegyikük elmondta a véleményét. József szerint kecskét, juhot és egyéb állatot fogok tartani. Anyám megjegyezte:

– Ki tudja, de lehet, hogy pap leszel.

Antal csak dünnyögött:

– Talán rablóvezér leszel.

Nagyanyám azonban, bár nem tudott sem írni, sem olvasni, de voltak teológiai fogalmai, kimondta a végszót:

– Nem kell foglalkozni az álmokkal.

Don Bosco

Egy véleményen voltam nagyanyámmal, de sohasem tudtam elfelejteni ezt az álmot. Amit majd később mondani fogok, értelmet adnak az álomban elhangzottaknak. Hallgattam, és a testvéreim sem kísérték figyelemmel ezeket a dolgokat. Amikor azonban 1858-ban Rómába mentem, hogy tanácskozzam a pápával a Szalézi Társaság ügyében, ő szólított fel, hogy mondjak el mindent részletesen, ami a természetfeletti indítékokat illeti. Ez volt az első alkalom, hogy mindent elmondtam az álmomról, amelyet 9 vagy 10 éves koromban átéltem. A pápa úgy rendelkezett, hogy pontosan írjam le az álmomat, hogy legyen mivel bátorítani a társaság fiait, éppen akiknek ügyében kellett Rómába látogatnom.

Ez az álma vezérfonallá vált életében, melyben mindig úgy haladt, ahogyan az Úr sugallta neki és ahogyan a körülmények kívánták.