Vasárnapi hirdetések – 2018. március 18.

Mai szentmiséinken a Szentföld javára gyűjtünk.

  1. Holnap, március 19-én, (hétfőn) lesz Szent József főünnepe, és egyben folytatódik Dér Katalin vezetésével a Bibliakör is, 20.00 órától a Don Bosco Kultúrteremben.
  2. Március 21-én 18.00 órától az Óbudai Széchenyi Kör tartja szokásos összejövetelét, melynek témája; „Ünnepek után, választások előtt”. A beszélgető estre mindenkit szeretettel hívunk a Kultúrterembe. Ugyanezen a napon a Szalézi Munkatársak tartanak egy nyitott gyűlést hivatásról, szalézi lelkiségről. A program 20.30 órakor kezdődik, Szentségimádással.
  3. Húsvéti előkészületként egy közös templomtakarítást szervezünk március 24-re, szombatra, 9.00 órától. Várjuk a kedves testvéreket.
  4. A Húsvéti szertartások rendje már olvasható a hirdetőtáblán, de néhány fontos dolgot szeretnénk külön is kiemelni;
  • Nagyszerdán egész nap gyónási lehetőséget biztosítunk!
  • Minden Nagyheti szertartáshoz külön ministránspróba lesz, aznap reggel, 9.00 órától.
  • Szertartásaink: Nagycsütörtökön és Nagypénteken 18.00 órakor, Húsvét Vigíliája pedig 21.00 órakor kezdődik.
  • Nagypénteken 15.00 órakor Keresztút is lesz! Ezt követően Virrasztást szervezünk 15 évnél idősebb fiataloknak március 30-án. Az esti szertartás után kezdődő program – melyre hálózsákot, matracot és esti (böjti) vacsorát kell hozni – Nagyszombaton 10 órakor ér véget. Információ és jelentkezés Áron testvérnél.
  1. Március 23-25 között tartományi nagyböjti lelkigyakorlat lesz Péliföldszentkereszten, a 12-14  és a 15-18 éves korosztálynak. Jelentkezni még ma lehet a szalim.hu oldalon.
  2. Március 25-én, Virágvasárnap. Körmenetünket a 10.30-as szentmise kezdetén tartjuk. (Aki teheti a 9.00 szentmise után még itt maradhat.)
  3. Házasságra felkészítő jegyes oktatást szervezünk, melynek első találkozója április 15-én, vasárnap, 16.00 órától lesz. Szeretettel várjuk a jelentkező párokat, ugyanakkor kérjük a testvéreket, hogy terjesszük ezt az alkalmat ismerőseink körében is!
  4.  Keresztút: szerdán 20.00, pénteken 17.15 órai kezdettel!