Vasárnapi hirdetések 2016. március 6.

  1. A most hétfőtől péntekig – csak reggel 7 órakor lesznek szentmisék, mert tartományi káptalan lesz, melyen közösségünkből Ferenc atya és János atya is részt vesznek. Kérjük, hogy imádkozzátok értünk, hiszen ez a 3 évente megrendezésre kerülő esemény nagyban befolyásolja a magyar szalézi tartomány életét!
  2. ¼ 6 órától keresztutat végzünk a templomban kápolnai közösségeink vezetésében. Legközelebb az oratóriumba járó fiatalok vezetik majd az imádságunkat.
  3. Az irgalmasság évében Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök nagyböjt vasárnapjain konferenciabeszédeket tart a 18 órai szentmisében. Az ötödik nagyböjti vasárnap témája: „SZALÉZI SZENT FERENC ÉS BOSCO SZENT JÁNOS, AZ IRGALMASSÁG SZENTJEI”.
  4. Köszönjük a „24 ÓRÁT AZ ÚRÉRT” elnevezésű programban részt vevő sok hívőnek és csoportnak a közös imádságot!
  5. Dér Katalin Bibliaköre március 7-én, hétfőn 20 órától kezdődik, PRÓFÉCIÁK A SZABADÍTÓRÓL címmel.
  6. A nyugdíjas klub következő találkozója március 7-én, kedden 10-12 óra között lesz.
  7. A nagyböjti tisztulás jegyében március 14-én, hétfőn, a délelőtt folyamán 8:30-tól KÖZÖSSÉGI TAKARÍTÁST tartunk a templomban és közösségi tereinkben. Mellette lehetőség lesz a lelki megtisztulásra is a szentgyónásban. Szeretettel várjuk a felnőttek és a gyerekek nagylelkű segítségét is!
  8. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felhívására tartós élelmiszergyűjtés lesz a rászoruló családok számára március 6 és 13 között. Az élelmiszer-csomagokat a sekrestyében gyűjtjük.
  9. Jövő hét szerdán 6. 45 órától a kollégisták Keresztutat járnak a Kiscelli-dombon. Mindenkit szeretettel várnak, aki szeretne csatlakozni.
  10. Lelki félnapot tartunk, az időpont: március 19, délután 14.30-tól – 18 óráig, a felnőtteknek. Bár gyerekvigyázásra ezúttal nem lesz lehetőség, bízunk benne, hogy ott tudtok majd lenni ezen a fontos közös lelki készületen.
  11. Jövő Vasárnap országos gyűjtés lesz a SZENTFÖLD javára.
  12. Megjelent a KÉNYSZER ELLENÉRE c. könyv. Vásárolható a sekrestyében
  13. Szeretettel köszöntjük ezen a héten név- és születésnapjukat, házassági évfordulójukat vagy életük valamilyen fontos eseményét ünneplő kedves testvéreinket.