Vasárnapi hirdetések 2014. november 2.

Szeretettel hirdetjük a kedves Testvéreknek:

1. Kedves Testvérek!
Ábrahám Béla tartományfőnök atya szeretettel hív és vár Benneteket csütörtökön, november 6-án a szaléziak szervezésében megrendezésére kerülő Boldog Sándor István emlékülésre. A 10 órakor kezdődő rendezvény a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának dísztermében lesz, Budapesten, a Szentkirályi utcában. Gyertek el minél többen, ha tudtok, hogy a meghívott többi szerzetesközösség múltját is közösen megismerhessük. A részletes program a faliújságunkon olvasható és az udvaron kitett plakáton is.
Ugyanígy szeretettel várjuk az érdeklődőket másnap, november 7-én az ÓKK színháztermébe, ahol a szalézi pedagógiai konferenciának adunk helyet, szintén 10 órától.
2. Dér Katalin a Biblia olvasását tart a megbeszélt CÍMMEL EGYÜTT: KRISZTUS A ZSOLTÁROKBAN, október 6-án, hétfőn este 8 órától.
3. Jeles napjaink a héten:
 Ma HALOTTAK NAPJA VAN, AKIK HALOTTAK NAPJÁN ÉS A NYOLCADA ALATT MEGLÁTOGATNAK egy temetőt, templomot vagy nyilvános kápolnát, teljes búcsút nyerhetnek a szokott feltételekkel. A látogatáskor EGY MIATYÁNKOT, ÜDVÖZLEGYET, ÉS HISZEKEGYET kell imádkozni a szentatya szándékára. Délután 5 órától szentségimádást tartunk az új Szalézi hivatásokért.
 Hétfőn, PORRES SZENT MÁRTON SZERZETES emléknapja,
 Kedden, BORROMEO SZENT KÁROLY PÜSPÖK emléknapja,
 Szerdán, SZENT IMRE HERCEG ünnepe,
 Első csütörtök papi hivatásokért imádkozzunk.
 Első Péntek, reggeli mise után, egész napos szentségimádást tartunk a rendház kápolnájában. Esti szentmise előtt ¾ 6 órakor Jézus Szíve litániát imádkozunk.
4. Végül szeretettel köszöntjük ezen a héten név- és születésnapjukat, házassági évfordulójukat vagy életük valamilyen fontos eseményét ünneplő kedves testvéreinket.