Nyári oratórium – tudnivalók

Általános tudnivalók

Fontos információ: 2022-ben a Nyári Oratórium remélhetőleg már újra az Óbudai Szaléziaknál kerül megrendezésre! (Cím: 1032 Budapest, Bécsi út 175).

Az oratórium csak bázisként szolgál, sok programot külső helyszínen szervezünk, ezért ha lehet, a gyerekeknek a tábor ideje alatt legyen érvényes BKK bérlete.

A Nyári Oratórium 6-14 éves gyerekeknek, fiataloknak szól. 

A gyerekek 4 korcsoportban, 3 különböző színű csapatba kerülnek. Minden csapatnak vannak felelős animátorai (vezetői), minden kérdéssel, óhajjal és esetleges panasszal elsősorban őket keressék. (Kérjük, hogy a gyerekek nap végi távozásáról is értesítsék őket!)

A tábor önkéntesek munkája által jön létre, akik felismervén az ifjúság nevelésének fontosságát, szabadidejükben ellenszolgáltatás nélkül dolgoznak. Rajtuk kívül is minden felnőtt és fiatal segítségét szívesen fogadjuk!

A tábor keresztény szellemiségű: az ima percei és a pénteki szentmise is szerves része a foglalkozásnak. A hét lelki programjai alatt a gyerekeket arra fogjuk készíteni, hogy akik már voltak elsőáldozók, gyónjanak a pénteki szentmise előtt. Don Bosco arra törekedett, hogy megmutassa a gyerekeknek a bűn utálatát és az erény szépségét.

A tábor nevelő foglalkozás: a szervezőknek a családok együttműködésére is szüksége van ahhoz, hogy a tábor jól sikerülhessen.

A gyermekek hozzanak magukkal napolajat és sapkát, hiszen bármennyire is igyekszünk kerülni a napot a déli órákban, nem árt az óvatosság. Naponta kétszer ajánljuk a naptejjel való védekezést, ám mivel mindenkinél nem tudunk erre figyelni, nem árt otthon is külön felhívni erre a figyelmet. Legyen náluk tízórai és uzsonna (az elmenős napokon ebéd is!), melyet mi minden nap kiegészítünk.

Az animátorok és nevelők felelőssége csak az oratórium területén, illetve a külön helyszíneken szervezett programokra terjed ki! Ha bármely oknál fogva a gyermeknek a program vége előtt el kell mennie, illetve bármi egyéb különleges igénye van (gyógyszerérzékenység, allergia stb…) kérjük ezt – a későbbi kellemetlenségek elkerülése érdekében – előre jelezni.

A nyári oratórium keretein belül, főként fiatalok és felnőttek számára szervezett különleges esti programokat mindenki saját felelősségére látogathatja. Az animátorok és nevelők felelőssége nem terjed ki ezekre az eseményekre!

Jelentkezés:

A regisztrációhoz kattintson IDE!

Információ: nyarioratorium@gmail.com

Egészségügyi nyilatkozat ITT.

Segítők jelentkezése ITT.

A jelentkezés előleghez van kötve. A jelentkezés ennek befizetésével válik véglegessé! Az előleget a jelentkezés lemondása esetén sem tudjuk visszatéríteni, hiszen ebből finanszírozzuk a pólókat, kendőket, egyéb eszközöket. (A pontos összegek a regisztációban találhatók.)

Az előleg befizetésére átutalással van lehetőség (természetesen a teljes összeg is befizethető az alábbi módon):

Segítő Szűz Mária Lelkészség – oratórium (OTP Bank)
11784009 – 22226154

FONTOS!!!
A félreértések elkerülése érdekében a KÖZLEMÉNYBE bele kell írni:
a gyermek nevét, születési dátumát és a “NYO” kifejezést és hogy melyik turnusra szól a befizetés!!