Karácsonyi köszöntés

„Wuhantól Betlehemig”

Kedves Barátaim!

Üdvözlet az óbudai Don Bosco Szalézi Testvérektől.

Decemberben nap mint nap közelebb kerülünk ahhoz, hogy búcsút vegyünk a 2020-as esztendőtől, amely szörnyű évként fog bekerülni az emberiség történelmébe. Karácsonykor annak a Jézusnak a születésére készülünk, aki ezekben a mozgalmas időkben is visszahozza az elveszett reménységünket. A Wuhanból indult koronavírus villámsebességgel terjedt el az egész világon, és pusztított az élet minden területén. A bolygó minden emberét érintette: volt, akit megsemmisített, mások megfertőződtek, majd meggyógyultak, ismét másokat pedig rendkívüli óvatosságra kényszerített. A maszk viselése, a szociális távolság betartása csupán néhány azok közül a biztonsági előírások közül, amelyeket be kell tartanunk ahhoz, hogy elkerüljük a megfertőződést.

A világjárvány óriási változásokat hozott az életmódunkba. A vírus elképzelhetetlen módon rombolta az emberi kapcsolatokat, a gazdaságot, az egészségügyet, a munkahelyeket és az általános jóllétet. Vállalkozások milliói mentek tönkre, munkavállalók százmilliói váltak munkanélkülivé. Az ENSZ számításai szerint a járvány következtében világszerte 1,7 billió embert érintett közvetlenül a munkája elvesztése.

Bármerre nézünk általános kétségbeesést és reménytelenséget tapasztalunk. Wuhan után most fordítsuk tekintetünket Betlehem felé. Ebben a szomorú és zavaros időben a karácsony ünneplésére készülünk. A többség számára az idén elmaradnak a harsonák, a színes dekorációk, a partik, a sütemények és különleges ünneplések. Ebben az elnyomhatatlan fájdalomban, veszteségben és szomorúságban, de épp ezáltal is megéljük Isten valóságát és soha meg nem szűnő jelenlétét közöttünk.

A karácsony soha nem lehetett valóságosabb, mint éppen most. Ebbe a mindenre kiterjedő feszültségbe, aggodalomba és kétségbeesésbe jön közénk a mi Urunk, aki a világtörténelem Ura, a Teremtő Isten, akinek hatalma van arra, hogy minden gonoszt, minden vírust legyőzzön. Az emberek évszázadokon keresztül futottak versenyt a hatalomért, a gazdagságért és a hírnévért. A COVID-nak köszönhetően ezek a vágyak, valamint az anyagias és világi célok szertefoszlottak, hogy megérthessük, mi is a legfontosabb az életben.

Sarah Afker így fogalmazza meg ezeket az érzéseket a következő versében: Remélem, a járvány megtanította nekünk az idő megfizethetetlen értékét; A megállás és elgondolkodás tapasztalata arra buzdít bennünket, hogy figyeljünk a karácsony valódi lényegére:
a gyermekre, aki egy betlehemi istállóban született, az emberré lett Istenre, a Megváltóra, aki azért jött, hogy legyőzze a bűnt és a halált, és megszabadítsa az embereket a rabság minden formájától. Elhozta az örömhírt a szegényeknek, az elnyomottaknak, az éhezőknek, a magányosaknak. Akármilyen sérülékenyek, hitünkben akármennyire is felszínesek vagyunk, válaszokat keresünk a felfoghatatlan szenvedésre, a halálra, a félelemre és a bizonytalanságra, és feltehetjük a kérdést, hogy mindezekben hol van az Isten? Isten elvesztette az uralmát a vírus és annak romboló hatásai felett?

Miért hallgat Isten? De legmélyebb hitünk azt súgja, hogy Isten a leggörbébb vonalakon is tud egyenesen írni. Bölcsessége és szeretete által biztosít bennünket, arról, hogy minden emberi tapasztalatot jóra tud fordítani, függetlenül attól, hogy milyen nagy a baj, a szerencsétlenség, a tragédia és a fájdalom. Hosszú várakozás az, amíg a természet gyógyul, amíg mindannyian megszabadulunk az önzésünktől, a büszkeségünktől és attól a hamis elképzeléstől, hogy ellenőrzés alatt tudjuk tartani az életünket. Ha ezt az időszakot nem használtuk a belső átalakulásunkra, akkor lekéstük a buszt. Az élet lényege a tiszta szeretetben, boldogságban, hitben és egyszerűségben van. Krisztus tanítványaiként és szalézi szerzetesekként azt a feladatot kaptuk, hogy azt az örömhírt hirdessük, hogy Jézus ’Emmánuel”, Velünk-az-Isten, és nem vagyunk egyedül, nem vagyunk elhagyatottak. Ha meg vagyunk győződve erről a hitigazságról, akkor bennünk is meglesz annak a képessége, hogy reményt és örömet vigyünk azok közé, akikkel a találkozunk, akiknek szolgálunk.

A Szalézi Társaság Alapszabálya emlékezetet minket az Optimizmusra és Örömre: ne adjatok teret a siránkozásnak a nehézségek miatt, hanem teljes bizalommal legyetek az Atya iránt. „Ne hagyd, hogy bármi is felzaklasson” – ismételte gyakran Don Bosco.

„Örömben szolgáljatok az Úrnak!” Nem fordíthatjuk siránkozásra az időt, hanem arra vagyunk hívva, hogy Jézus örömhírének hirdetői legyünk. Engedjük, hogy Don Bosco Atyánk vezessen minket, vigyünk reményt a szenvedőknek, a kirekesztetteknek, akik a lenagyobb terhet viselik a járvány idején. Vigyünk reménységet a fiataljainknak is. Irányítsuk gondolatainkat Krisztusra, a Megváltóra. Ez biztonságot és vigaszt ad.

Míg a koronavírus fájdalmat, félelmet és halált hozott, Krisztus örömet, reményt és életet hoz. Ez a világosság még a világjárvány okozta sötétségben is ragyogni fog. Fogadjuk az új évet megújult reménységgel és bizakodással, legyen ez egy olyan év, amelyet teljesen Krisztus tölt be.

Az Óbudai Szaléziak nevében ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet!

P. Sabu Joseph SDB
rendházigazgató