Vasárnapi hirdetések – 2018. január 21.

  1. Január 22-én (hétfőn) folytatódik Dér Katalin vezetésével a szalézi Biblia Kör Folytatjuk az Apostolok Cselekedeteit a 9. fejezettől Pál apostollal. Az első alkalommal róla, koráról, személyiségéről, szolgálatáról lesz szó „Krisztus él bennem”címmel. Mindenkit szeretettel várunk, régieket és újakat! Kezdés: 20.00 órakor a Don Bosco Kultúrteremben. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
  • Ugyanezen a napon, január 22-én kezdjük, Bosco Szent János ünnepére készülve a kilencedet. Hétköznap a reggeli és esti szentmisék után is elimádkozzuk.

 

 

  1. Január 24-én, szerdán ünnepeljük a Szalézi Társaság névadójának, Szalézi Szent Ferencnek az emléknapját. Ez alkalommal a Szalézi Munkatársak szeretettel hívnak mindenkit szokásos szerda esti találkozójukra, melyet ennek az évfordulónak szentelnek. A találkozó este 20.30 órakor, Szentségimádással kezdődik a Boldog Sándor István kápolnában, majd Szalézi Szent Ferenc életéről, Don Boscóra gyakorolt hatásáról fogunk egy előadást hallani. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

 

  1. Tartományi Don Bosco Ünnep lesz Nyergesújfalun, január 27-én, szombaton. Az ünnepi szentmise 11.00 órakor kezdődik. Délután, a Fiatalok Ünnepe lesz, erre Áron testvérnél lehet jelentkezni. – Ugyanekkor, délután, Óbudai Ökumenikus Bál lesz az Óbudai Kulturális Központban. Kapunyitás; 16.30, kezdés; 17.00. Támogatói jegy ára 2000 Ft. Jegyeket lehet kapni a sekrestyében, Kővári László Károly testvérnél.

 

  1. Január 28-án, jövő vasárnap, az esti szentmisében; 18.00 órakor ünnepeljük helyi szinten Don Bosco ünnepét. A szentmisét Ábrahám Béla tartományfőnök atya mutatja be.

 

  1. Február 3-án (szombaton) 00 – 13.00 óra között szeretettel hívunk minden ministránst, vagy érdeklődőt egy közös délelőtti programra.

 

  • Délután pedig a Felnőtt Farsang kerül megrendezésre! Ez a VI. Újkori Szalézi Farsang. Kezdés 19.30 órakor. Program: vacsora, játék, tánc, tánctanulás. Szeretettel várunk mindenkit!