Angyalok Óbudán

Nemde ők mind szolgáló lelkek? Azok szolgálatára vannak küldve, akik majd öröklik az üdvösséget. (Zsid 1,14)

A Reggeliztető Csapattal idén a megajándékozás, megajándékozottság kettős örömét vizionáltuk, amikor még novemberben elkezdtük megtervezni a karácsonyi ünnepséget. Valami újat szerettünk volna megvalósítani a gyermekek megajándékozását illetően, mégpedig azt a valóságot, hogy az ajándékot kapni jó dolog (már az elfogadása is a másik megajándékozását jelenti), de ajándékot adni még nagyobb öröm. Önmagunkat odaadni benne viszont a szeretet igazi beteljesedése (istenképiségünk ebben az aktusban kerül leginkább kifejezésre). Míg tavaly játékokat, könyveket kértünk a közösség tagjaitól, idén –Advent első negyedében-a gyerekektől gyűjtöttünk be leveleket, amiket az angyaloknak írtak. A leveleket borítékba raktuk (némelyikbe még fényképet is sikerült tenni a levélíró lurkóról), amiket a közösség önként jelentkező tagjai között kiosztottuk. Több mint 50 boríték talált „angyalra”. Azt gondolom, így sokkal személyesebbé tudtuk tenni az ’angyal-akciót’, mivel névre szóló ajándékokat kaphattak a gyerekek. Bár az angyalok nem minden esetben ismerték személyesen a levél ’feladóját’, mégis velük lehetett legalább gondolatban, amíg az ajándékot elkészítette, imáiban hordozhatták őket. A Reggelizésre járókat az erős szalézi kötődés kapcsán joggal mondhatunk Don Bosco gyermekeinek, akikről ma nekünk kell gondoskodnunk. Itt, Óbudán ezt reggelente a Szalézi atyákon túl több mit 20 önkéntes segítő teszi évek óta nagy lelkesedéssel a gyermekek, és saját örömére.
A különböző méretű, szebbnél-szebb csomagok csak gyűltek a rendházban, amik az ünnepség fénypontjaként lettek átadva. Nagy boldogság volt látni azt a sok örömteli és meglepett gyermek-arcot, amikor kibonthatták azokat. Utána volt játék, zene és tánc. A finomságok hamar elfogytak, ezért már előre gondolva a következő Karácsonyra, jövőre külön ’angyalkodást’ is fogunk hirdetni a büfé feltöltésére. A este – a takarítás, rendrakás után – a segítő csapat meghitt kis közösségi Karácsonyával zárult.
Úgy érzem, napjainkban az ilyen lehetőségek átadásával tudunk szolgálatot vállalni abban a műben, amit Bosco Szent János atyánk kezdett el egykor. Örömmel számolhatok be róla, hogy a borítékokat igen gyorsan elkapkodták a Szentmisék végén, ahol osztogattuk őket. Halljuk és tapasztaljuk is, hogy Karácsonykor még több embernek nyílik meg a szíve, és érzi meg az Isten által beleírt akaratot. De Isten „nincs messze egyikünktől sem, mert benne élünk, mozgunk és vagyunk.”(ApCsel 17,27). Az ünnepeknek különleges jelentőségük van az évben, többek között megvilágítják az évközi napokat is. Keressük ezt az isteni fényt a hétköznapjainkban is. Keressük a lehetőségeket, hogy hol tudunk szolgálni karnyújtásnyi körben, azaz a saját szalézi közösségeinkben. Tegyük magunkat megajándékozottá azzal, hogy másokat ajándékozunk meg, odafordulásunkkal, gondoskodásunkkal és szeretetünkkel, ahogy Atyánk hozzánk is lehajol.

Rácz Zs.Enikő